2015. okt 09.

A 3 leggyakoribb kifogás, amiért nem jógázunk

írta: YogaZona
A 3 leggyakoribb kifogás, amiért nem jógázunk

Összegyűjtöttem nektek, hogy milyen kifogásokkal találkozom, amikor arról kérdezek valakit, hogy jógázott-e már valaha? A paletta igen széles, ezért most csak a 3 legjellemzőbbet emelném ki.

No, lássuk is miről van szó!

No.1. Hajlékonyság

Az első és egyben leggyakoribb kifogás: 'azért nem jógázom, mert nem vagyok elég hajlékony'. Ez elsőre még racionális érvelésnek is tűnhet, de ha kicsit megkapargatjuk a felszínt, rögtön látszik, hogy sántít a story. Gondoljunk csak bele! Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy 'nem megyek el egy kezdő angol nyelvkurzusra, mert nem tudok angolul'. ??!! Vagy hogy 'nem megyek le edzeni, mert túl sok a felesleg rajtam'. Értjük, ugye? Pont amiatt kell jógázni, hogy ismét hajlékonyak legyünk!

batman.jpg

Mindenki kezdő csomagjában benne volt a hajlékonyság, gondoljunk csak egy babára, aki könnyedén be tudja kapni a lábujját. De még óvodás korban is a gyerekek ősjógásokat megszégyenítő módon nyomják ki a hidat és állnak fel belőle. Aztán következik 10-15 év iskolapad, majd az ülőmunka, és szépen elveszítjük ezt a képességünket. Egyre kevesebbet mozgunk (vagy kevésbé változatosan) így berövidülnek az izmok, a szalagok. Felnőtt korra sokkal beszűköltebb tartományban tudjuk használni testünket, úgyhogy van min dolgozni.

Megnyugtatás:

1. Többségében nem táncosok és artisták járnak jógázni, így nem fogunk kilógni a sorból, ha csak derékszögig tudunk lehajolni.

2. Lehet segédeszközöket (jógatégla, heveder) használni jógaórán, ami sokat segít abban, hogy komfortosabban érezzük magunkat.

3. A jógaoktató általában mutat könnyítéseket az ászanákra, hogy a kevésbé gyakorlottak is meg tudják csinálni.

4. Valahol el kell kezdeni, lehet, egy év gyakorlás után, már ránk fognak úgy nézni, hogy 'azta, de ügyes'.

No.2. A jóga nőknek való

A legtöbben pont az előző kifogás miatt tulajdonítják a nőknek a jógát. Igaz, hogy haladó szinten hajlékonyságot kíván, de ugyanúgy igényel erőt és egyensúlyérzéket. Csupán az anatómiánk miatt, vannak olyan pózok, amik a nőknek mennek jobban és vannak, amik a férfiaknak. Ezért szimplán a hajlékonyság miatt hiba volna a nőknek dedikálni a jógát. Íme pár igencsak erőigényes gyakorlat, ahol a fiúkat sem mondanám nőiesnek:

Az persze tény, hogy a nyugati világban valóban több a női gyakorló, ennek oka valószínűleg abban keresendő, hogy általánosságban nyitottabbak a spiritualizmus iránt. (Remélem nem gázolok egyik férfiú lelkébe sem, kivételek mindig vannak szerencsére!) Viszont az ősi Indiában a férfiak kiváltsága volt, hogy jógázhattak, mert a nőknek a család mellett volt a helye. Illetve, ha megnézzük a 20. és 21. század ismert jógamestereit (pl. Iyengar, Sri K. Patthabi Jois), láthatjuk, hogy egytől egyig férfiak. Szóval uraim, tessék felkötni a gatyát, mert a jóga bőven tartogat kihívást az erősebbik nem számára is!
 

No.3. A jóga nekem túl lassú

Akkor statikus vagy meditatív jóga helyett válasszunk dinamikusat! Ha a meleget szeretjük, nem kell a norvég fjordokon nyaralni. Egy laikus sokszor úgy képzeli el a jógaórát, hogy az emberek csukott szemmel, lótuszülésben meditálnak, néha morognak valamit. Hát nem. Pontosabban a kezdők többsége nem. A jógastúdiók széles skálán kínálnak jógázási lehetőségeket, és ezek nagy része aktív mozgást igényel. Mindenki megválaszthatja saját vérmérséklete szerint, hogy milyen intenzitású és tempójú órára megy el. Vannak valóban 'lassabb' órák, mint amilyen például a hatha vagy yin-jóga, itt hosszan kell kitartani a pózokat. (Ez persze nem azt jelenti, hogy az óra szuperkönnyűnek számítana.)

De szerencsére többen felismerték, hogy a mai kor pörgős Ádámjának és nyughatatlan Évájának más kell ahhoz, hogy le tudjanak lassítani, így megjelentek az olyan irányzatok, mint az ashtanga, vinyasa flow, vagy a power yoga. Ezek dinamikus, keményen izzadós fajták. Idővel persze eljön az is, amikor a jógázók igényelni kezdik a jóga meditatív oldalát is, de ehhez már szükség van bizonyos fokú koncentrációs képességre.

meditation.jpg

Remélem érezhető, hogy egyik kifogás sem olyan, amit ne lehetne könnyedén feloldani. Ez inkább az emberi kreativitás szuper példája. A jóga annyi pozitív meglepetést tartogat az ember számára, badarság volna kategorikusan elzárkózni előle. Persze az is benne van a pakliban, hogy valaki kipróbálja, és egyszerűen nem jön be neki. De olyankor legalább már saját tapasztalatból tud nyilatkozni az illető és nem sztereotípiákra alapozza a véleményét. 

Angalét Zsuzsa

Szólj hozzá

batman hajlékonyság kifogás ászana meditatív dinamikus jóga statikus jóga mi a jóga nőknek való